Magunkról
„Mert minden nő egy cipőben jár!”
Az Effemine – Egyesület a Fiatal Nőkért az egyetlen olyan női diákszervezet, mely egyetemista, illetve frissdiplomás nők pályáját hivatott támogatni.
Munkánk során azt kívánjuk elérni, hogy a nők is képesek legyenek lehetőségeik teljes kihasználására, már az egyetemi évek alatt tisztában legyenek jövőbeli karrierlehetőségeikkel és megismerjék tapasztalt, sikeres nők történeteit, tanácsait. Szeretnénk, hogy az Effemine tagjai a „nagybetűs életbe” kikerülve magabiztos, ambiciózus pályakezdők, majd hosszú távú munkájuk során sikeresek legyenek, illetve egy többgenerációs női kapcsolat- és tudásbázist hozzanak létre.
Történet
A szervezet megalapításának ötlete 2009 nyarán merült fel Kis Brigitta és Kovács Barbara gondolataiban, ugyanis azt tapasztalták, hogy az új felsőoktatási rendszer kialakulásával egy időben a diákok kapcsolatrendszere is megváltozik. Megszűntek az összeszokott csoportok, baráti társaságok, a félév végeztével az egy kurzusra járó diákok szétszélednek, nincs igazi közösség hangulat. Mindemellett fontos szerepet játszott az is, hogy felismerték: a nők helyzete a munkaerő piacon sokkal nehezebb, mint a férfiaké.
Tehetség, karrier, work-life balance
Csoportunk célkitűzései közé tartozik, hogy a jövőjüket tervező még egyetemista lányok útmutatást és segítséget kapjanak karrierjük megvalósításához. A nőiesség nem gyengeség, nem elnyomandó tulajdonság, viszont az érvényesüléshez kemény munkára van szükség. A fő kérdés számunkra az, hogyan fejlesszük tudásunkat és képességeinket, hogy elsősorban ezek határozzák meg későbbi előrelépésünket nemiségünk helyett.
A fentebbi célok megvalósítására heti rendszerességgel önismereti- és készségfejlesztő tréningeket szervezünk, illetve olyan vezető pozícióban lévő, sikeres nőket hívunk meg, akik tanácsaikkal, történeteikkel hozzájárulnak képességeink kibontakoztatásához. A 2011-es őszi időszakban indul Mentoring Pogramunk, melynek lényege, hogy a tagok az egyénileg kiválasztott mentorral közösen dolgozzák ki a személyes fejlődés útját.
Eddigi eredményeink
A Diákszervezet fennállása óta számos pozitív visszajelzés érkezett működésünkkel kapcsolatban, megerősítve minket abban, hogy kezdeményezésünknek van jövője és érdemes tovább vinni elképzeléseinket. Szakmai támogatóink között tudhatjuk Koncz Katalint, a Women’s Studies Központ vezetőjét és Nagy Beátát, a Társadalomtudományi Kar dékánhelyettesét is.
Tiszteletbeli tagjaink a teljesség igénye nélkül:
Ránky Katalin, 16 évig a L’ Oréal vezérigazgatója
Hegedűs Éva a Gránit Bank alelnök-vezérigazgatója
Máté Krisztina műsorvezető és producer
László Krisztina a Marie Claire főszerkesztője
Marsi Erika a Nemzetközi Bankárképző Központ Zrt. alelnöke
Orosz Györgyi az Fn.hu főszerkesztője
D. Tóth Kriszta újságíró
Ördög Nóra szerkesztő, műsorvezető
Támogatónk még Bruck Gábor, a Szabad Európa Társaság elnöke is.
Effemine: 2010-ben az Év Női Klubja
A Maxima magazin közel 1200 jelentkező közül minket választott 2010 Év Női Klubjának. Nemcsak az újság oldalain szerepelhettünk, de 500 000 Ft jutalomban is részesültünk, mely összegből további rendezvényeink költségeit fedeztük. A cikk egy részlete olvasható a Maxima honlapján.
Effemine Blog
A 2010 nyarán elindított Blogunkon írásra kedvet érző tagjaink reflektálnak a világ nőket érintő híreire, elmélkednek a karrier rögös útjairól, vagy fejtik ki véleményüket, milyen is a XXI. századi Nő. A Blog elnyerte a World Summit Youth Award különdíját is 2010-ben, mely nemzetközi elismerés azoknak az internetes projekteknek jár, amelyek hozzájárulnak az ENSZ Milleniumi Fejlesztési Céljainak megvalósításához. A Blog itt olvasható!
A többgenerációs női kapcsolat- és tudásbázis
Tagjaink közül azok, akik lediplomáznak, és már nem tudnak olyan aktívan segíteni, bekerülnek az Effemine Alumniba. Az Effemine Alumnira azért van szükség, mert a munkahelyükön az új kapcsolataik segítségével az Effemine számára értéket teremthetnek azzal, ha meghívják a munkatársaikat vagy főnökeiket egy-egy szakmai előadásra, vagy a Diákszervezet híre egyszerűen csak szájról-szájra terjed. Az Alumni tagok feladata, hogy visszajárjanak gyűlésekre, és felkarolják az új tagokat, akik adott esetben abban az évben kezdték el egyetemi tanulmányaikat, így számukra nagyon sok hasznos tanáccsal tudnak szolgálni.
Válogatás eddigi programjainkból
ELŐADÁSOK:
- Három nő, három karrier, egy előadás
Vendégeink Ránky Katalin, László Krisztina, Máté Krisztina - Gondolatok a jövő női vezetőinek
Előadás a Budapest Bank támogatásával - Kellenek-e nők a vezetésbe?
Előadó: Nagy Beáta dékánhelyettes asszony, BCE - Legyél vállalkozónő!
Vendégünk a Vállalkozónők Képviselőinek Hálózata
TRÉNINGEK:
- Önéletrajzíró tréning
- Peerformance önismereti tréning
- Kiválasztás a HR-es szemszögéből
- Tari Annamária: Az Y generáció
- Prezentáció és beszéd közönség előtt
Szeretettel várjuk a jelentkezőket!
A körülményektől függően évente egy vagy két alkalommal biztosítunk felvételit az érdeklődők számára, a további részletekről a honlapunk főoldalán mindig időben adunk tájékoztatást!


