Effemine Blog

Évkezdő programként Tótvári Ági alumnánk jött el hozzánk, hogy önéletrajz-írásunkat trenírozza. Gyakorló HR-esként, rengeteg CV-t látva számos apróságnak tűnő, de annál fontosabb dologra hívta fel a figyelmünket.

Ági a tréning előtt pár nappal mindannyiunk CV-jét átnézte, így a tréningen mindenki személyre szóló tanácsokat is kaphatott. A legtöbb általános formai követelmény senkinek nem okozott gondot: mindenki esetében érthető volt az időrend a munkáit és tanulmányait illetően, és sehol sem bukkant Ági komolytalanságot sugárzó email címre sem.

Első és talán legfontosabb tanácsként hangzott el, hogy legyenek kiugróak a releváns dolgok az önéletrajzunkban: vonzzák, fókuszálják a HR-es figyelmét, hiszen sosincs idő mindent szóról szóra átolvasni. Éljünk a félkövér, dőlt stb. betűstílusokkal, tagoljunk térközzel, hogy azt lássa először meg a HR-es, amit mi szeretnénk magunkból megmutatni és ami persze az adott munkához elengedhetetlen.

Pályakezdőként fontos, hogy 1-1,5 oldalban össze kell tudnunk foglalni eddigi pályafutásunkat: szelektálni is tudnunk kell, fontossági sorrendet kell felállítanunk, és csak az adott pozícióhoz kapcsolódó legrelevánsabb tapasztalatokat kell megemlítenünk. Persze többen vannak, akik még nem rendelkeznek 2-3, vagy akár egyetlen munkahellyel sem. Ők minden bizonnyal azon izgulnak, mivel is töltsék meg az üres oldalt. Ági mindenkit bátorított, hogy soroljuk fel a szakunkhoz, érdeklődésünkhöz kötődő főbb kurzusokat a tanulmányok részletezéseként.

Számomra Ági egyik fő üzenete az volt, hogy önéletrajzunkkal igenis merjük kifejezni magunkat, ne rejtegessük egyéniségünket. Ne féljünk a szakmai dolgokon túl egy-két érdekességet is elárulni magunkról „lábjegyzetben”, önéletrajzunk befejezéseként. A szabadidős elfoglaltság, hobbi, egyesületi tagság, mint amilyen az Effemine, mind-mind érdeklődésre adhat okot, amely majd esetleg a későbbi interjún jól jön egy kevésbé feszélyezett hangulatú, informális beszélgetéshez.

Bár mindenki tovább tökéletesítheti a CV-jét, mégis álljon itt a tanulság, amit mindannyian megjegyezhettünk és hazavihettünk: ha nem hívnak be interjúra, nem választanak ki minket, egyikünk esetében sem az önéletrajzunkon, annak kinézetén múlik; hanem egész egyszerűen az adott pozícióhoz másra van szükség, mint amit mi épp akkor és ott, abban az élethelyzetben nyújtani tudunk.  Szóval tessék csak bátran küldeni az önéletrajzokat!

Dér Ágnes

A ForbesWoman egy érdekes cikket közölt a minap, melyben feltárta Olvasói előtt a gesztikuláció világát, pontosabban azt, hogy a fizikai megnyilvánulás minden fegyvere eltérő lehet attól függően, hogy nő vagy férfi használja azt. Néhány pont különösen figyelemfelkeltő lehet, s ha néhány percre elmélázunk rajtuk, talán nem csak mint üzletasszonyok vehetjük hasznát ezeknek a tanácsoknak.

Az egyik pont az úgymond lányos viselkedést említi, mint a hajcsavargatás, az ékszerek piszkálása vagy az ujjak harapdálása. Nos, mind elismerhetjük, hogy ezek valóban szinte kivétel nélkül minden nő gesztustárában megtalálhatóak, s ha jobban belegondolunk, tényleg nem lehet hasznunkra például a hajunk babrálása, ha egy tárgyaláson csücsülünk. Személyes véleményem szerint, ez például nem is lányos, inkább afféle flörtölő magatartásként értelmezhető, s isten ments, hogy azzal gyanúsítsanak minket, hogy minket más típusú business is érdekel a szerződéskötésen túl.

Ami kissé meglepetésként ért, hogy a túlzott mosolygás sem ajánlott a nőknek, mert bár az a férfiak esetében minden esetben a magabiztosság jele, addig a nőknél gyakran összezavaró lehet. Elnézést, de talán néhányan tényleg azt hiszik, hogy minden élethelyzetben nyitottak a nők egy kis ismerkedésre. Vagy pedig arról van szó, hogy a mosolyt a túlzott érzelmi feltöltődés jeleként értelmezik, amely megint csak nem ajánlott az üzleti világban. Akármelyikről is legyen szó, hiszem, hogy szét tudjuk választani egymástól ezeket a dolgokat, s szent igaz, hogy emocionálisabbak vagyunk az ellenkező nemnél, de ennél nagyobb falatokat is megettünk már reggelire.

Ha az előző pont meglepett, úgy egy másik hamar nevetést váltott ki belőlem. Mint kiderült ugyanis, nem szabad túl sokat bólogatnunk sem. Ha egy férfi teszi ezt, az mindenképp az egyetértés jele. Ha egy nő teszi ezt, jobb esetben is a túlzott elkötelezettséget érzékelteti vele, de semmiképpen sem erőt. Szóval hölgyeim, próbáljunk a szó pozitív értelmében hűvösek maradni, azaz célszerű, ha gondolatainkat nem mutatjuk ki semmilyen gesztikuláció keretében, legyen szó akár néhány bólintásról. Egy profi mindig a helyén tartja a fejét.

Összességében azt ajánlják, hogy amennyire csak tudjuk, minimalizáljuk a gesztikulációk számát, maradjunk nyugodtak és így határozottabbnak, erősebbnek fogunk tűnni. Néhány apró csel és ugyanúgy kezelnek majd minket, mint a férfiakat. Vagy férfiként kezelnek majd minket? Talán ezt érdemes még átgondolni. Ha már két nemet teremtettek erre a világra, mindenkinek igyekeznie kellene saját adottságait kihasználva érvényesülnie, bármiről legyen szó. Kérdés, hogy ez úgymond megengedett-e ebben a világban. Vagy naivitás már a feltételezés is?

Lehetséges, hogy ez a század arra is igyekszik megtanítani minket, hogy egymás bőrébe bújjunk, s elsajátítsunk olyan képességeket egymástól, melyek hasznosak lehetnek mindkét fél számára. Ez esetben azonban a férfiak is eltanulhatnának pár trükköt tőlünk. Na, de mi lehetne az? Picivel több érzékenység? Nyitottabb szemlélet? Vagy a gyakran emlegetett „az emberen segíts, ne a problémán” effektet tanulhatnák el?

Lehet, hogy ezek már rég elpuffogtatott kérdések, ám újra és újra felmerülnek, ami jól mutatja, hogy még mindig van mit tanulnunk egymástól. Szóval én kitartanék amellett, hogy amíg mi nők erősebbek vagyunk a gesztusok világában és a férfiak higgadtan bólogatnak, addig nem lehet baj. Hiszen az egyensúlyt fenn kell tartani, minden áron. Vagy, hogy egy másik klisével éljek: A shownak folytatódnia kell: nyakkendőben vagy magassarkúban, de folytatódnia kell!

Gönczi Petra