„Kiemelten támogatjuk a nők elhelyezkedését”
csütörtök, szeptember 29th, 2011A nők nincsenek könnyű helyzetben a munkaerőpiacon, nem egyszerű kialakítani az egyensúlyt a munkahely és a magánélet, illetve a karrier és a család között. Azonban a ’gyengébbik nem’ képviselői is sokat tehetnek helyzetük javításáért. Ebben segít a HVG Állásbörze szervezőcsapata, akik évről évre mindent megtesznek azért, hogy támogassák az álláskeresőket, idén pedig mindkét rendezvényükön nagy hangsúlyt fektetnek a nőkre, azon belül is a fiatal lányokra és a munkaerőpiacra visszatérni igyekvő kisgyermekes anyukákra.
„Az időzítés nem véletlen. Nagyon sok cég látja már, hogy verseny van a szakképzett, jól kvalifikált munkavállalóért, s az is fontossá vált, hogy mit tudnak az állásajánlaton túl nyújtani, azzal, hogy segítik a kisgyermekes szülők elhelyezkedését. Az Audi Hungaria munkatársai például esküvőjükre a vállalat járműparkjából autót igényelhetnek, a Continental támogatja munkatársai gyermekeinek nyári táborozását, a Budapest Bank számára pedig kiemelten fontos a női esélyegyenlőség. És ez csak néhány kiragadott példa.” – mondta el Grecskó Hajnalka, a börze programokért felelős szervezője.
Gyermekmegőrző és sikeres női karrier
Éppen ezért a rendezvény szervezői is szeretnék segítséget nyújtani ennek a célcsoportnak: A tavaszi nagy érdeklődésre való tekintettel így október 5-6-án újra lesz a HVG Állásbörzén gyermekmegőrző és játékkuckó szakképzett gondozónőkkel. Mindemellett a fiatal lányok is támogatás kapnak karrierútjuk kialakításához: A börze már harmadik éve hívja meg az Effemine – Egyesület a Fiatal Nőkért nevű szervezetet, hogy vendégük segítségével sikeres nők tapasztalatait és tanácsait tolmácsolják a közönségnek. A meghívott vendége idén Ördög Nóra lesz, aki többek között a női szerepekről, karrierekről és sikerekről fog mesélni.
Álláskeresés magabiztosan
Az állásbörzére érdemes csinosan érkezni, hiszen a látogatóknak alkalmuk lesz akár próbainterjúkon vagy profi CV fotózáson is részt venni a helyszínen. A hölgyek mindezek mellett ellátogathatnak az AVON sminkszalonjába is, ahol tippeket és hasznos tanácsokat kaphatnak az álláskereséshez illő sminkelés szabályairól.
HVG Állásbörze – Kulcs az álláskereséshez!
2011. október 5-6., SYMA Rendezvényközpont
Részletek, kiállítók, programok és regisztráció: www.hvgallasborze.hu



