Effemine Blog

Az Effemine 2010-ben az Év Női Klubja a Maxima magazin szerint. Májusban kaptuk meg ezt a megtisztelő címet – kevesebb, mint egy évvel azután, hogy pár lány összeült egy augusztusi napon azzal a céllal, hogy változást hozzanak a maguk és mások életébe. Örömmel voltam tavasszal újonnan érkező tag, akinek már kijutott a sikerekből, amit az alapítók értek el. Egy nappal 2010 vége előtt – már “tapasztalt” Effemine-lányként – pedig elgondolkoztam azon, hogy mit is jelentett az Év Női Klubjának lenni, s most, hogy  elhagyjuk ezt az esztendőt, milyen felelősséget is hagy ránk a cím, ami jövőre egy másik női klubra hagyományozódik majd.

Az Effemine számomra azért csodálatos kezdeményezés, mert benne azáltal igyekszünk javítani a nők helyzetét értékelő szomorú statisztikákon, hogy önmagunkat tesszük bátrabbá és magabiztosabbá. Ezen tulajdonságainkkal és az így megszerzett kapcsolatainkkal segíthetünk a környezetükben élő lányoknak, életutunkkal pedig a következő generációknak mutathatunk példát. Mondhatni “belülről igyekszünk megoldani a problémát”, és bizony a problémákat általában a gyökerénél lehet hatásosan megoldani.
Ami pedig az elvárásokat illeti: mindaz a felelősség, ami egy ilyen díjjal ránk hárulhat, benne foglaltatik a célkitűzésinkben. És mivel azokat folyamatosan szem előtt  tartjuk, ezért nem is aggódom, hanem inkább izgatottan várom a következő évet.

Számomra idén egy dolog vált egészen biztossá: az Effemine-nek van létjogosultsága, és megéri dolgozni benne. Bízom abban, hogy a heti gyűléseken azokkal a jövőbeni sikeres Nőkkel találkozom, akik alakítói lesznek majd mindannyiunk életének. Legnagyobb reményem pedig, hogy az Effemine-nel találkozó lányok és nők is erőt tudnak meríteni a munkánkból.

Ezzel a pár gondolattal szeretnék sikerekben gazdag, lendületes új évet kívánni mindenkinek! És ne felejtsétek: minden nő egy cipőben jár!

Csontos Tímea
Elnök

A június 22-én megjelenő Maxima kellemes meglepetést tartogat. Hogy miért nyitok egy olyan mondattal, amelyben egy női magazinról szólok, ahelyett hogy például azt tárgyalnám, ma épp mi történt a business vagy a politika világában a nőkkel? Nos, egyszerű a válasz. Az Effemine elnyerte a magazin által meghirdetett versenyt, amelyben az év női klubját keresték. Szóval miénk a 2010 női klubja cím, s nem mellesleg 500.000,- forint pénzjutalomban is részesültünk.

Egyesületünk huszonnyolc tagja tudja már, hogy egy különleges szervezet vagyunk, s még különlegesebb célokért küzdünk, melyekhez igyekszünk minden lehetőség megragadásával közelebb kerülni. Az, hogy a médiában is alkalmunk volt megjelenni, nos, ez csak a hab a tortán. S mi tehetné különlegesebbé ezt a blog bejegyzést? Ha betekintést nyerhetnétek abba a napba, amikor „a stáb” meglátogatott minket az egyetemen, mi pedig „médiaszereplőkké” lettünk.

Nos, először is az instrukcióknak megfelelően olyan színkavalkádot teremtettünk, amilyet csak tudtunk. Értem ez alatt a ruhákat, amikben megjelentünk és a díszleteket, amiket a főépület folyosóján percek alatt felépítettünk a semmiből. Őszintén szólva arra számítottunk, hogy ez egy tökéletes nap lesz úgy ahogy van, elvégre egy átlagos lány arról álmodik, hogy egy magazinnak fotózzák, s ezt az érzést most szorozzuk be huszonnyolccal. (Nem volt az olyan tökéletes, főleg ha a nem létező áramra, vagy a fájó talpakra gondolok, de ilyenkor a mosoly a lényeg, tudjuk jól.)

Csak úgy kopogtak a tűsarkak, miközben azon agyaltunk, hogyan tudnánk hangsúlyozni, hogy az egyesületben bizony kéz a kézben jár a külcsín és az értelem. Persze a villogó vaku elsősorban a fizimiskánkat fényezte, de minden egyes pillanat, amikor az egyesületről mesélhettünk, a lelkünknek esett jól.

Mialatt áramot csiholtunk, standot díszítettünk, a fotóst lestük munka közben, és öt percenként megbeszéltük, hogy milyen izgalmas ez az egész (no meg, hogy még hány óráig fog tartani?), csak remélni tudtuk, hogy a főszerkesztő Zellei Dóra is átérzi, miért is csináljuk azt, amit csinálunk. Hogy látni fogja, szívvel-lélekkel dolgozunk azon, hogy az egyetlen női diákszervezetként előmozdítsunk olyan folyamatokat, amelyeknek már a fiatal lányok is részesei lehetnek, s amelyek hosszabb távon is kihatnak a nők helyzetére.

Nem szeretném lelőni a poént, ám úgy gondoltam idézek a főszerkesztő leveléből, hogy felkeltsem mindenki kíváncsiságát, egyrészt, hogy megvegye az újságot, másrészt pedig, hogy lássa: az Effemine a nőkért él és munkálkodik, de anélkül, hogy bárkit a háttérbe szorítana. Hogy mást ne mondjak, tisztességesek a szándékaink.

„Ritkán látni ennyi nőt rivalizálás nélkül – talán ez volt a legmegkapóbb élményem aznap. Pedig ma minden a versenyről szól, pláne az ő húszas generációjukban, amelyben a suliból kikerülve mindenki a munkahelyért harcol. Mégis, ők úgy döntöttek: együtt harcolnak a majdani karrierjükért, nem pedig egymás ellen.”

Egy LGT dal híres sorai jutnak eszembe: „Nem adom fel, míg egy darabban látsz, nem adom fel, míg életben találsz…”. Valahogy így vagyunk mi ezzel, de nem győzzük hangsúlyozni: békével jöttünk.

Gönczi Petra