Effemine Blog

Évkezdő programként Tótvári Ági alumnánk jött el hozzánk, hogy önéletrajz-írásunkat trenírozza. Gyakorló HR-esként, rengeteg CV-t látva számos apróságnak tűnő, de annál fontosabb dologra hívta fel a figyelmünket.

Ági a tréning előtt pár nappal mindannyiunk CV-jét átnézte, így a tréningen mindenki személyre szóló tanácsokat is kaphatott. A legtöbb általános formai követelmény senkinek nem okozott gondot: mindenki esetében érthető volt az időrend a munkáit és tanulmányait illetően, és sehol sem bukkant Ági komolytalanságot sugárzó email címre sem.

Első és talán legfontosabb tanácsként hangzott el, hogy legyenek kiugróak a releváns dolgok az önéletrajzunkban: vonzzák, fókuszálják a HR-es figyelmét, hiszen sosincs idő mindent szóról szóra átolvasni. Éljünk a félkövér, dőlt stb. betűstílusokkal, tagoljunk térközzel, hogy azt lássa először meg a HR-es, amit mi szeretnénk magunkból megmutatni és ami persze az adott munkához elengedhetetlen.

Pályakezdőként fontos, hogy 1-1,5 oldalban össze kell tudnunk foglalni eddigi pályafutásunkat: szelektálni is tudnunk kell, fontossági sorrendet kell felállítanunk, és csak az adott pozícióhoz kapcsolódó legrelevánsabb tapasztalatokat kell megemlítenünk. Persze többen vannak, akik még nem rendelkeznek 2-3, vagy akár egyetlen munkahellyel sem. Ők minden bizonnyal azon izgulnak, mivel is töltsék meg az üres oldalt. Ági mindenkit bátorított, hogy soroljuk fel a szakunkhoz, érdeklődésünkhöz kötődő főbb kurzusokat a tanulmányok részletezéseként.

Számomra Ági egyik fő üzenete az volt, hogy önéletrajzunkkal igenis merjük kifejezni magunkat, ne rejtegessük egyéniségünket. Ne féljünk a szakmai dolgokon túl egy-két érdekességet is elárulni magunkról „lábjegyzetben”, önéletrajzunk befejezéseként. A szabadidős elfoglaltság, hobbi, egyesületi tagság, mint amilyen az Effemine, mind-mind érdeklődésre adhat okot, amely majd esetleg a későbbi interjún jól jön egy kevésbé feszélyezett hangulatú, informális beszélgetéshez.

Bár mindenki tovább tökéletesítheti a CV-jét, mégis álljon itt a tanulság, amit mindannyian megjegyezhettünk és hazavihettünk: ha nem hívnak be interjúra, nem választanak ki minket, egyikünk esetében sem az önéletrajzunkon, annak kinézetén múlik; hanem egész egyszerűen az adott pozícióhoz másra van szükség, mint amit mi épp akkor és ott, abban az élethelyzetben nyújtani tudunk.  Szóval tessék csak bátran küldeni az önéletrajzokat!

Dér Ágnes

Nemrég újabb érdekes tréningnek lehettünk a részesei  az Effemine szervezésében, Dobi Kitti vezetésével, aki 2004 –ben a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett diplomát pénzügy és e-business specializációval, s ma a Vodafone HR menedzsere.

Előadása során arról kaphattunk információt, hogy mit, miért és hogyan tegyünk, illetve ne tegyünk, melyek azok a tipikus „női hibák” amelyek elkerülése létfontosságú lehet a karrierünk szempontjából. Ugyanis minden mozdulatunk, gesztusunk, viselkedésünk, öltözékünk, irodai dekorációnk, képernyőkímélőnk, kézfogásunk személyünkről árulkodik, amelyek nemcsak a mi fegyverünk, védjegyünk lehet másokkal szemben, de előfordulhat, hogy épp ezek a tulajdonságaink jelentik majd az akadályt céljaink elérésében.

Dobi Kitti nem győzte hangsúlyozni, hogy mielőtt bármilyen tanácsot is megfogadnánk, előbb mindig értékeljük a munkáltatói környezetet: tulajdonképpen ez az alfája és omegája mindannak, hogy az előadáson hallottak alkalmazhatóak –e , és ha igen , hogyan és milyen mértékben.

De térjünk rá arra, hogy milyenek is vagyunk valójában, mi nők? Valóban igazak lennének azok a sztereotípiák, miszerint hajlamosak vagyunk –Kitti szavaival élve – „tyúkanyó” módjára gondoskodni munkatársaink szükséges napi süteménybeviteléről, avagy másoknak néha zavarba ejtő módon kitárulkozunk? Úgy érzem, el kell ismernünk, női mivoltunkból kifolyólag érzelgősebbek vagyunk férfi társainknál (ami ugyanakkor megfelelő dózisban adagolva sokszor előnyt jelent), igyekszünk harmonikus viszonyt ápolni kollégáinkkal, amelynek gyakran az lesz a következménye, hogy mi magunk a háttérbe szorulunk, és egy fals kép keletkezik rólunk környezetünkben.

Éppen ezért nagyon fontos az, hogy cselekedeteink tudatosak legyenek, mindig legyünk tisztában azzal, hogy tetteink, viselkedésünk valamilyen hatást válthat ki környezetünkben. Ez a hatás lehet, hogy emberileg pozitív, de munkánk és előremenetelünk szempontjából negatív képet fest majd rólunk.

Minden csak rajtunk áll. Természetesen nem kell feladnunk önmagunkat, de tudnunk kell, hogy ezen tulajdonságaink meghatározzák sikerességünket. Csak tőlünk függ, nekünk mi a fontosabb, mennyit vagyunk hajlandóak feladni személyiségünkből, s ha a cél azt kívánja, akár férfiasan is képesek legyünk viselkedni a munkahelyi szituációkban. A végső döntés a miénk. De ne feledjük, nincs rossz döntés, ha szívből jön, és boldoggá tesz minket. Ennek jegyében és elkerülendő végkifejletként soraimat egy Stephen R. Covey idézettel zárnám:

“A mindennapok forgatagában nagyon könnyen beleeshetünk a siker hajszolásának csapdájába: mind keményebben dolgozunk azért, hogy minél magasabbra jussunk az érvényesülés létrafokain, s csak amikor a létra tetejére érünk, vesszük észre, hogy az nem a jó falhoz támaszkodik.”

Kocsis Ágnes