Posts Tagged ‘fiatal lányok’

„Kiemelten támogatjuk a nők elhelyezkedését”

A nők nincsenek könnyű helyzetben a munkaerőpiacon, nem egyszerű kialakítani az egyensúlyt a munkahely és a magánélet, illetve a karrier és a család között. Azonban a ’gyengébbik nem’ képviselői is sokat tehetnek helyzetük javításáért. Ebben segít a HVG Állásbörze szervezőcsapata, akik évről évre mindent megtesznek azért, hogy támogassák az álláskeresőket, idén pedig mindkét rendezvényükön nagy hangsúlyt fektetnek a nőkre, azon belül is a fiatal lányokra és a munkaerőpiacra visszatérni igyekvő kisgyermekes anyukákra.

„Az időzítés nem véletlen. Nagyon sok cég látja már, hogy verseny van a szakképzett, jól kvalifikált munkavállalóért, s az is fontossá vált, hogy mit tudnak az állásajánlaton túl nyújtani, azzal, hogy segítik a kisgyermekes szülők elhelyezkedését. Az Audi Hungaria munkatársai például esküvőjükre a vállalat járműparkjából autót igényelhetnek, a Continental támogatja munkatársai gyermekeinek nyári táborozását, a Budapest Bank számára pedig kiemelten fontos a női esélyegyenlőség. És ez csak néhány kiragadott példa.” – mondta el Grecskó Hajnalka, a börze programokért felelős szervezője.

Gyermekmegőrző és sikeres női karrier

Éppen ezért a rendezvény szervezői is szeretnék segítséget nyújtani ennek a célcsoportnak: A tavaszi nagy érdeklődésre való tekintettel így október 5-6-án újra lesz a HVG Állásbörzén gyermekmegőrző és játékkuckó szakképzett gondozónőkkel. Mindemellett a fiatal lányok is támogatás kapnak karrierútjuk kialakításához: A börze már harmadik éve hívja meg az Effemine – Egyesület a Fiatal Nőkért nevű szervezetet, hogy vendégük segítségével sikeres nők tapasztalatait és tanácsait tolmácsolják a közönségnek. A meghívott vendége idén Ördög Nóra lesz, aki többek között a női szerepekről, karrierekről és sikerekről fog mesélni.

Álláskeresés magabiztosan

Az állásbörzére érdemes csinosan érkezni, hiszen a látogatóknak alkalmuk lesz akár próbainterjúkon vagy profi CV fotózáson is részt venni a helyszínen. A hölgyek mindezek mellett ellátogathatnak az AVON sminkszalonjába is, ahol tippeket és hasznos tanácsokat kaphatnak az álláskereséshez illő sminkelés szabályairól.

 

HVG Állásbörze – Kulcs az álláskereséshez!

2011. október 5-6., SYMA Rendezvényközpont

Részletek, kiállítók, programok és regisztráció: www.hvgallasborze.hu

Nincsenek hozzászólások;

Békével jöttünk…

A június 22-én megjelenő Maxima kellemes meglepetést tartogat. Hogy miért nyitok egy olyan mondattal, amelyben egy női magazinról szólok, ahelyett hogy például azt tárgyalnám, ma épp mi történt a business vagy a politika világában a nőkkel? Nos, egyszerű a válasz. Az Effemine elnyerte a magazin által meghirdetett versenyt, amelyben az év női klubját keresték. Szóval miénk a 2010 női klubja cím, s nem mellesleg 500.000,- forint pénzjutalomban is részesültünk.

Egyesületünk huszonnyolc tagja tudja már, hogy egy különleges szervezet vagyunk, s még különlegesebb célokért küzdünk, melyekhez igyekszünk minden lehetőség megragadásával közelebb kerülni. Az, hogy a médiában is alkalmunk volt megjelenni, nos, ez csak a hab a tortán. S mi tehetné különlegesebbé ezt a blog bejegyzést? Ha betekintést nyerhetnétek abba a napba, amikor „a stáb” meglátogatott minket az egyetemen, mi pedig „médiaszereplőkké” lettünk.

Nos, először is az instrukcióknak megfelelően olyan színkavalkádot teremtettünk, amilyet csak tudtunk. Értem ez alatt a ruhákat, amikben megjelentünk és a díszleteket, amiket a főépület folyosóján percek alatt felépítettünk a semmiből. Őszintén szólva arra számítottunk, hogy ez egy tökéletes nap lesz úgy ahogy van, elvégre egy átlagos lány arról álmodik, hogy egy magazinnak fotózzák, s ezt az érzést most szorozzuk be huszonnyolccal. (Nem volt az olyan tökéletes, főleg ha a nem létező áramra, vagy a fájó talpakra gondolok, de ilyenkor a mosoly a lényeg, tudjuk jól.)

Csak úgy kopogtak a tűsarkak, miközben azon agyaltunk, hogyan tudnánk hangsúlyozni, hogy az egyesületben bizony kéz a kézben jár a külcsín és az értelem. Persze a villogó vaku elsősorban a fizimiskánkat fényezte, de minden egyes pillanat, amikor az egyesületről mesélhettünk, a lelkünknek esett jól.

Mialatt áramot csiholtunk, standot díszítettünk, a fotóst lestük munka közben, és öt percenként megbeszéltük, hogy milyen izgalmas ez az egész (no meg, hogy még hány óráig fog tartani?), csak remélni tudtuk, hogy a főszerkesztő Zellei Dóra is átérzi, miért is csináljuk azt, amit csinálunk. Hogy látni fogja, szívvel-lélekkel dolgozunk azon, hogy az egyetlen női diákszervezetként előmozdítsunk olyan folyamatokat, amelyeknek már a fiatal lányok is részesei lehetnek, s amelyek hosszabb távon is kihatnak a nők helyzetére.

Nem szeretném lelőni a poént, ám úgy gondoltam idézek a főszerkesztő leveléből, hogy felkeltsem mindenki kíváncsiságát, egyrészt, hogy megvegye az újságot, másrészt pedig, hogy lássa: az Effemine a nőkért él és munkálkodik, de anélkül, hogy bárkit a háttérbe szorítana. Hogy mást ne mondjak, tisztességesek a szándékaink.

„Ritkán látni ennyi nőt rivalizálás nélkül – talán ez volt a legmegkapóbb élményem aznap. Pedig ma minden a versenyről szól, pláne az ő húszas generációjukban, amelyben a suliból kikerülve mindenki a munkahelyért harcol. Mégis, ők úgy döntöttek: együtt harcolnak a majdani karrierjükért, nem pedig egymás ellen.”

Egy LGT dal híres sorai jutnak eszembe: „Nem adom fel, míg egy darabban látsz, nem adom fel, míg életben találsz…”. Valahogy így vagyunk mi ezzel, de nem győzzük hangsúlyozni: békével jöttünk.

Gönczi Petra

1 Hozzászólás »