Effemine Blog

Nem is olyan rég, szerencsém volt Kopp Mária orvos-pszichiáter előadásán részt venni, habár a nagyobb létszám ellenére nem is igazán előadás volt, hanem nagy-nagy beszélgetés. Beszélgetés a magyar családokról, a magyar fiatalokról, a nők és férfiak viszonyáról, az emberi kapcsolatokról, mindarról, amire a leginkább vágyunk.

Mert, hogy ezekre vágyunk a legjobban, semmi kétség. Mindenki szeretne egy megfelelően fizető állást, szakmai sikereket, kipróbálni az érzést, amikor elismerik a munkáját, előléptetik, netán ő lesz a nagyfőnök. Természetes dolog, hogy vágyunk ilyesmire. Ám van még valami, ami még ennél is természetesebb vágyunk, maga az ösztön, hogy az emberi kapcsolatainkon keresztül boldogságot találjunk.

Manapság mindenütt csak azt halljuk, hogy Magyarország lakossága fogyatkozik, elöregedik a társadalmunk, nem lesz majd, aki gondját viselje a jelenlegi fiataloknak. Van, aki már unja, hogy a csapból is ez folyik, de az a nagy helyzet, hogy ez az a kérdés, ami mellett nem szabad elmenni. Ez bizony egy probléma, ami sok éve megoldásra vár. Hogy ez mikor fog elérkezni, nem tudjuk, az viszont biztos, hogy ha a felmérések sokkoló eredményei minél gyakrabban és gyorsabban be tudnak jutni a köztudatba (elég sürgős a dolog ugyanis), hamarabb megmozdulhat a változás szele.

Miféle sokkoló eredményekre gondolok? Például arra, hogy a magyar társadalom leveszélyeztetettebb csoportját a középkorú férfiak alkotják. A férfiakat ugyanis ma már olyan mértékű stressz éri, ami nagymértékben befolyásolja halálozási korukat, ez pedig sajnos hamarabb eljön, mint kellene. Az átrendeződött társadalmi viszonyok, mint, hogy például egyre több nő vállal munkát, keresi meg a kenyérre valót, komoly lelki problémákat vet fel a férfiban, akinek már a szülei is megmondták, hogy majd el kell tartani a családot. Ma már viszont nem olyan könnyű eltartani azt a családot, s a férfi, aki prioritását ebben a feladatban lelné meg, azt érzi, hogy valamit nagyon rosszul csinál.

Ezen gondolatok elhangzása bennem is elindított egy lavinát: Hát ilyen a modern férfi? Nem találja a helyét? Ennyire fél? Ennyire elégedetlen? Ennyire küzdenie kell? Aztán jöttek az első hozzászólások és egyre világosabbá vált, hogy a probléma valóban reális, a fiatal férfiak nem találják a helyüket (mellettünk), de még az ösvényt sem, amire ráléphetnének. Értik ők, hogy foglalkozni kell a nőkkel és az esélyegyenlőséggel, de mi lesz velük? Mindezt mindenféle felháborodás nélkül érdeklődték meg, sőt mintha valamit kétségbeesést szimatoltam volna.

Felmerült bennem a gondolat, hogy itt tényleg nagy a baj. Eddig azt hittem, hogy csak mi, lányok érezzük nagyon egyedül magunkat, most meg kiderül, hogy a fiatal huszonéves fiúk, akiktől a biztonságot, kényelmet, erőt várnánk, éppúgy elvesztek. Hát itt az azonosság. A fiatalok bizonyos értelemben útjukat vesztették… s jöhetne az okos kérdés: Miért nem találjuk meg egymást? Mégis hogyan rontottuk el mindazt, amit a szüleink és a nagyszüleink olyan jól csináltak?

Nem tanultuk meg a leckét. Mert, hogy nem az a gond, hogy a nő elmegy dolgozni és pénzt keres. Nem az a gond, hogy a férfi nem tudja feldolgozni, hogy nem csak ő tartja el a családot. A gond az, hogy képtelenek vagyunk megtalálni az egyensúlyt. A nő nem találja a megfelelő időpontot a családalapításhoz, a férfi elfelejti, hogy nem csak a család eltartása a dolga, hanem a családtagként való jelenlét. S ha belegondolunk, épp ezek azok a dolgok, amelyek a legnagyobb boldogságot okozhatják. Elvégre mi lehet szebb egy új élet megfoganásánál, vagy annál, ha a babát az édesapja is álomba tudja ringatni?

Egyensúly. Ez kell nekünk. Bennünk van, bennünk volt, csak elvesztettük. Szerezzük vissza!

Gönczi Petra

2010. október 7-én, a HVG állásbörze keretei között az Effemine csapatának lehetősége adódott egy beszélgetés megszervezésére, amelynek témája a „Női karrierek- az első lépcsőtől a csúcsig” volt. Három nagyszerű, karrierje csúcsán lévő hölgy fogadta el felkérésünket, Hegedűs Éva a Gránit Bank ügyvezető igazgatója, Keleti Andrea táncművész és Marsi Erika a Nemzetközi Bankárképző Központ Zrt. alelnöke, akiknek ezúttal is szeretnénk még egyszer köszönetet mondani a részvételükért.

Sokat gondolkodtam, hogyan is foglalhatnám össze, mi történt az előadáson, de többszöri nekifutásra sem éreztem, hogy egy szemerkényit is át tudtam volna adni a hangulatból, vagy a sok jó tanácsból, amit kaptunk. Három különböző életutat, három különböző hölgytől nehéz összefoglalni, hisz mindegyikük, bár, mondhatni végigjárta a „kezdetektől a csúcsig” utat, mégis annyira más, hogy úgy érzem regényt, és nem cikket kellene írnom, hogy átadjam az érzést, amit bennem keltett ez a különleges előadás.

Végül arra jutottam, hogy az elmondottak alapján megpróbálom összeállítani a sikeres, boldog nőt. Kétségkívül nagy fába vágtam a fejszém!

Nos, az elhangzottak alapján véleményem szerint, a legfontosabb tanács az volt, hogy legyenek céljaink, amiért harcolni tudunk, ami lendületet, értelmet ad az életünknek, függetlenül attól, hogy az ég adott-e mellénk férfit, megáldott-e gyermekkel, gyermekekkel vagy sem. Természetesen másként szól a kérdés, ha az ember lánya független, maga osztja be az idejét, mintha legalább egy gyerekkel több van az életében. Fontos azonban megemlíteni, hogy nemcsak a férfiakra vonatkozik a mondás, miszerint „minden sikeres férfi mögött áll egy nő”, hanem vice versa, kell egy partner a nő életében is a sikerességhez, és nem csak azért, hogy besegítsen a házimunkába, és a gyereknevelésbe. Szóval lányok Szex és New York ide vagy oda, a Férfi (nem győzöm hangsúlyozni a nagy „F” betűt!) igenis kell! És ez nem egy XXI. századi elmélet, Veres Pálné is úgy hozta létre a leánytanodát a XIX. században, hogy egy megértő, támogató Veres Pál állt mögötte, és nem csak pénzzel, hanem rengeteg megértéssel.

Na jó, eddig ugye még nem jött a lényegi kérdés, a család és a gyerek. Könnyen voltunk fiatalok, szinglik vagy a szerencsésebbek egy Férfival, de mi van, ha jön a baba és legfőképpen mikor jöjjön? A három hölgy szerint erre nincs időpont, ezt az élet hozza akkor, amikor jönnie kell. Sok minden befolyásolja az időpontot: az alkatunk, a Férfi, a karrier típusa stb. Marsi Erika elmondása szerint pár évet dolgozott az egyetem után, majd gyermeket szült, szülés után pedig olyan helyre ment vissza dolgozni, amellett több ideje maradt a családra. Nagyon megszíveltem ezt az életutat, gondolom ezzel nem vagyok egyedül, számomra idillinek tűnik. Minden esetre akkor sem szabad feladni, ha kiestünk a munkából szülés után – tette hozzá.

Most már van önálló háztartás, férj, gyerek(ek), munka (újra), akkor most rakjuk össze az ideális nőt. Remélem nem okoz senkinek meglepetést a válasz: ILYEN NINCS! Hegedűs Éva nagyon bölcs tanácsa, hogy ismernünk kell az értékeinket, és ezen értékek tudatában a gyereknek szerető anyának, a férjnek szerető, csinos nőnek, a munkahelyen jó munkaerőnek kell lennünk. Soknak tűnik? Első hallásra valószínű igen, főleg, ha egy kimerítő nap után olvassa a kedves olvasó a cikket, de nem lehetetlen! Nagy szavakat, lehet kliséket fogalmaztak meg a hölgyek, de igazak: legyünk kiegyensúlyozottak, magabiztosak, harmonikusak, pozitívak, azaz boldogok, és akkor könnyebben megy minden az életben. A siker titka emellett – Keleti Andrea szerint – a nyitott szemmel járás minden téren, azért, hogy ha jön a lehetőség, tudjunk is vele élni.

„Jól van lányok, nem lesz könnyű, de nem ez a lényeg, megéri!” – mondta Keleti Andrea. Mert ugye beszélhetünk jogi egyenlőségről férfi és nő között, de ez csak adminisztráció, és ez nem adminisztrációs, hanem világszemléleti kérdés, hogy Popper Péter szavaival éljek. Patriarchális társadalomban élünk, és lehet, hogy néhol hátrányosan megkülönböztetett helyzetben vagyunk, lehet fizikailag gyengébbek, de szellemileg épp annyi mindenre képesek, mint a férfiak,- és ezt tudományosan alá is támasztották -: úgyhogy lányok, minden a kezünkben van a sikerhez, csak jól kell élnünk vele, függetlenül attól, hogy szupermenedzserek vagy családanyák szeretnénk lenni.

Soraimat pedig Marsi Erika útravalójával szeretném zárni: „Legyetek magatok, csináljátok azt, amit szeretnétek, de azt szívvel-lélekkel tegyétek!” Azt hiszem, ez mindent elmond.

Barabás Lenke

Sok nő járta már meg azt a bizonyos ranglétrát. Sokan elmondták már milyen ott lenni a csúcson és milyen rálépni az első lépcsőfokra. És sokan próbálnak tanácsot adni az utánuk érkezőknek azért, hogy valaki végre megtanulja: másképp is lehet.

Annak idején minden kislánynak azt ígérték, hogy bármit megtehet majd, amit csak szeretne és mindent meg fog kapni, ha igazán akarja. Ez egyike azon kegyes hazugságoknak, amik elhitetik a nőkkel már egész fiatalon, hogy nélkülük bizony megállna forogni a Föld.

Sokan hiszik, hogy folyton jónak és helyesnek kell lenniük. Hiszen mindenütt a teljesítmény számít, és nehéz végiggondolni a dolgokat, ha az ember már napok óta túlórázik és semmi más nem pereg le a szeme előtt, csakis a kávészemek. A business világában tapasztalt nők szerint, előbb-utóbb mind rájövünk, hogy nincs értelme egyedül elvégezni az összes feladatot. Nemcsak a végkimerülés miatt, hanem, mert bizony gyakran másoknak is vannak jó ötleteik, na meg lássuk be: ki akarna együtt dolgozni Miss Mindentudóval?

Nem kell azt hinnünk, hogy minden csak akkor megy jól, ha mi csináljuk. Minden ember megtanulja, hogy az élet szerves részét képezi a hibák elkövetése, méghozzá nem azért, hogy aztán keményen ítélkezzünk magunk felett, vagy ami néha még rosszabb: minket ítéljenek el mások. Hanem azért, hogy mind megtanuljuk, hogyan kell felállni és hogyan kell változtatni. Igaz ez akkor is, ha az irodában görnyedünk egy asztal felett. El kell fogadni, hogy együtt könnyebb, és ami még fontosabb: hagyni kell mindenkinek, hogy elkövesse a saját hibáit.

Amellett, hogy megtanuljuk, nem vagyunk egyedül és igenis nem szégyen segítséget kérni időnként, van még valami, ami segítségünkre lehet. Sokan elérhetetlen célokat és követelményeket állítanak maguknak és észre sem veszik, hogy minden realitás elúszott az életükből. Már a kezdetektől fogva csalódottak és nem értik, hogy mindez miért van. Észre sem veszik, hogy már eddig is mennyi mindent értek el, mert máris a térképet böngészik, keresve a legrövidebb utat, amelyik a következő lépcsőfokhoz vezet.

Le kell nyugodnunk időnként és átértékelni mindazt, ami már mögöttünk van és ami még előttünk. Néha változtatni kell a fókuszon, különben szép lassan kicsúszik alólunk a talaj és egyre csak azon gondolkozunk, hol rontottuk el. Hiszen nem kell mindent tudnunk, csakis azt, amit mi szükségesnek látunk. Gyakran nyikorog az a ranglétra, de ha egy kis időt szánunk a restaurálásra, minden rendben lesz.

S akárcsak egy megkopott létra, úgy időnként mi is javításra szorulunk. Az egyik legfontosabb dolog pedig, amit megtanulunk az életben az az, hogy elbukni emberi dolog. És nem az a gyenge, aki elesik, hanem az, aki nem tud felállni. Ezt a kislányok jól tudják már attól a pillanattól kezdve, hogy először elcsúsztak anyukájuk magas sarkújában.

Ám mire megkapjuk a saját cipőnket, már rég magunk mögött hagyjuk az első baleset fájdalmát, s rájövünk, hogy fel sem ér ahhoz, amit azóta megtapasztaltunk. És hát valljuk be: magasabbról nagyobbat lehet esni. Mégis épp ez az, ami tudatosítja mindenkiben, mire képesek a nők. Elvégre tűsarkakon nehezebb megmászni a csúcsot…

Gönczi Petra

A ForbesWoman egy érdekes cikket közölt a minap, melyben feltárta Olvasói előtt a gesztikuláció világát, pontosabban azt, hogy a fizikai megnyilvánulás minden fegyvere eltérő lehet attól függően, hogy nő vagy férfi használja azt. Néhány pont különösen figyelemfelkeltő lehet, s ha néhány percre elmélázunk rajtuk, talán nem csak mint üzletasszonyok vehetjük hasznát ezeknek a tanácsoknak.

Az egyik pont az úgymond lányos viselkedést említi, mint a hajcsavargatás, az ékszerek piszkálása vagy az ujjak harapdálása. Nos, mind elismerhetjük, hogy ezek valóban szinte kivétel nélkül minden nő gesztustárában megtalálhatóak, s ha jobban belegondolunk, tényleg nem lehet hasznunkra például a hajunk babrálása, ha egy tárgyaláson csücsülünk. Személyes véleményem szerint, ez például nem is lányos, inkább afféle flörtölő magatartásként értelmezhető, s isten ments, hogy azzal gyanúsítsanak minket, hogy minket más típusú business is érdekel a szerződéskötésen túl.

Ami kissé meglepetésként ért, hogy a túlzott mosolygás sem ajánlott a nőknek, mert bár az a férfiak esetében minden esetben a magabiztosság jele, addig a nőknél gyakran összezavaró lehet. Elnézést, de talán néhányan tényleg azt hiszik, hogy minden élethelyzetben nyitottak a nők egy kis ismerkedésre. Vagy pedig arról van szó, hogy a mosolyt a túlzott érzelmi feltöltődés jeleként értelmezik, amely megint csak nem ajánlott az üzleti világban. Akármelyikről is legyen szó, hiszem, hogy szét tudjuk választani egymástól ezeket a dolgokat, s szent igaz, hogy emocionálisabbak vagyunk az ellenkező nemnél, de ennél nagyobb falatokat is megettünk már reggelire.

Ha az előző pont meglepett, úgy egy másik hamar nevetést váltott ki belőlem. Mint kiderült ugyanis, nem szabad túl sokat bólogatnunk sem. Ha egy férfi teszi ezt, az mindenképp az egyetértés jele. Ha egy nő teszi ezt, jobb esetben is a túlzott elkötelezettséget érzékelteti vele, de semmiképpen sem erőt. Szóval hölgyeim, próbáljunk a szó pozitív értelmében hűvösek maradni, azaz célszerű, ha gondolatainkat nem mutatjuk ki semmilyen gesztikuláció keretében, legyen szó akár néhány bólintásról. Egy profi mindig a helyén tartja a fejét.

Összességében azt ajánlják, hogy amennyire csak tudjuk, minimalizáljuk a gesztikulációk számát, maradjunk nyugodtak és így határozottabbnak, erősebbnek fogunk tűnni. Néhány apró csel és ugyanúgy kezelnek majd minket, mint a férfiakat. Vagy férfiként kezelnek majd minket? Talán ezt érdemes még átgondolni. Ha már két nemet teremtettek erre a világra, mindenkinek igyekeznie kellene saját adottságait kihasználva érvényesülnie, bármiről legyen szó. Kérdés, hogy ez úgymond megengedett-e ebben a világban. Vagy naivitás már a feltételezés is?

Lehetséges, hogy ez a század arra is igyekszik megtanítani minket, hogy egymás bőrébe bújjunk, s elsajátítsunk olyan képességeket egymástól, melyek hasznosak lehetnek mindkét fél számára. Ez esetben azonban a férfiak is eltanulhatnának pár trükköt tőlünk. Na, de mi lehetne az? Picivel több érzékenység? Nyitottabb szemlélet? Vagy a gyakran emlegetett „az emberen segíts, ne a problémán” effektet tanulhatnák el?

Lehet, hogy ezek már rég elpuffogtatott kérdések, ám újra és újra felmerülnek, ami jól mutatja, hogy még mindig van mit tanulnunk egymástól. Szóval én kitartanék amellett, hogy amíg mi nők erősebbek vagyunk a gesztusok világában és a férfiak higgadtan bólogatnak, addig nem lehet baj. Hiszen az egyensúlyt fenn kell tartani, minden áron. Vagy, hogy egy másik klisével éljek: A shownak folytatódnia kell: nyakkendőben vagy magassarkúban, de folytatódnia kell!

Gönczi Petra