Posts Tagged ‘felelősség’

Búcsúzó gondolatok 2010-ből

Az Effemine 2010-ben az Év Női Klubja a Maxima magazin szerint. Májusban kaptuk meg ezt a megtisztelő címet – kevesebb, mint egy évvel azután, hogy pár lány összeült egy augusztusi napon azzal a céllal, hogy változást hozzanak a maguk és mások életébe. Örömmel voltam tavasszal újonnan érkező tag, akinek már kijutott a sikerekből, amit az alapítók értek el. Egy nappal 2010 vége előtt – már “tapasztalt” Effemine-lányként – pedig elgondolkoztam azon, hogy mit is jelentett az Év Női Klubjának lenni, s most, hogy  elhagyjuk ezt az esztendőt, milyen felelősséget is hagy ránk a cím, ami jövőre egy másik női klubra hagyományozódik majd.

Az Effemine számomra azért csodálatos kezdeményezés, mert benne azáltal igyekszünk javítani a nők helyzetét értékelő szomorú statisztikákon, hogy önmagunkat tesszük bátrabbá és magabiztosabbá. Ezen tulajdonságainkkal és az így megszerzett kapcsolatainkkal segíthetünk a környezetükben élő lányoknak, életutunkkal pedig a következő generációknak mutathatunk példát. Mondhatni “belülről igyekszünk megoldani a problémát”, és bizony a problémákat általában a gyökerénél lehet hatásosan megoldani.
Ami pedig az elvárásokat illeti: mindaz a felelősség, ami egy ilyen díjjal ránk hárulhat, benne foglaltatik a célkitűzésinkben. És mivel azokat folyamatosan szem előtt  tartjuk, ezért nem is aggódom, hanem inkább izgatottan várom a következő évet.

Számomra idén egy dolog vált egészen biztossá: az Effemine-nek van létjogosultsága, és megéri dolgozni benne. Bízom abban, hogy a heti gyűléseken azokkal a jövőbeni sikeres Nőkkel találkozom, akik alakítói lesznek majd mindannyiunk életének. Legnagyobb reményem pedig, hogy az Effemine-nel találkozó lányok és nők is erőt tudnak meríteni a munkánkból.

Ezzel a pár gondolattal szeretnék sikerekben gazdag, lendületes új évet kívánni mindenkinek! És ne felejtsétek: minden nő egy cipőben jár!

Csontos Tímea
Elnök

Nincsenek hozzászólások;

Különleges vagy!

Az Effemine és a Budapest Bank közös programja keretében Ficsor Mónika Value Stream vezető és Turzó Andrea OPEX Leader mesélt nekünk arról, hogy milyen is egy csapat élén állni, s legfőképp milyen nőként vezető pozícióban lenni.

Először is tisztáztuk, hogy két előadónk egészen pontosan milyen munkát végez, miután saját bevallásuk szerint is ma már olyan hangzatos elnevezésekkel illetnek bizonyos munkaköröket, hogy az ember lánya már abban sem lehet biztos, hogy kit keresnek például egy álláshirdetésben ilyen-olyan menedzser címszó alatt.

Aztán el kezdtünk beszélgetni arról, hogy mik a jó vezető ismérvei, s előadásunk résztvevői segítségével kialakult egy lista, mely azt gondolom, örökérvényű lehet bárkinek, aki belehuppan a vezetői székbe. A jó vezető tehát csapatot épít, inspirál, jó emberismerő, delegál, dönt, felelősséget vállal, következetes, tervez, stratégiát alakít ki, és jellemzi az asszertivitás is.

Előadóink is megerősítették, hogy a vezetőre mindig szükség van, de akkor derül ki igazán valakiről, hogy jó vezető-e, ha csapata nélküle is épp olyan hatékonyan és sikeresen tud működni, mintha állandó felügyelet alatt dolgozna. A vezető feladata tehát, hogy jól válogassa meg embereit, biztosítsa a megfelelő körülményeket ahhoz, hogy munkatársai motivációra leljenek önmagukban, ugyanakkor képes legyen irányítani és első emberként végezni feladatát, szem előtt tartva, hogy csapatának tagjai milyen feltételek mellett tudnak a legeredményesebbek lenni.

Egy mondat azóta is a fülembe cseng: „Céget választasz, de a főnökért maradsz.” – hangsúlyozta Ficsor Mónika. Ugyanis nagyon sokat számít a szakmai felkészültség, a képesség, a tudás, de az Ember számára az Emberi Tényezők épp annyira meghatározóak. S itt jönnek be a képbe azok a kulcsszavak, amelyek bár minden jövőbeli vezetőnek szólhatnak, mégis azt mondom, a nőkre duplán is vonatkoznak.

  • Tudatosság
  • Bizalom
  • Tanulás (folyamatos)
  • Kitartás, Akarat

Ha mondhatok, írhatok ilyet, rendkívül megható, biztató és egyben a hitemben megerősítő volt számomra mindaz, amit e négy fogalom kapcsán összefoglaltak előadóink. Saját élményeik kapcsán rávilágítottak arra, hogy mennyire fontos egy nő számára, hogy tudatos legyen az élet minden pillanatában. Hogy soha ne hagyjuk, hogy bárki elbizonytalanítson minket, hogy soha egy pillanatra se gondoljuk azt, hogy kevesebbet érünk bárkinél! Mert mindenkiben megvan az a valami, amitől jobb és különlegesebb mindenki másnál.

A mások felé való bizalom és a folyamatos tanulás lehetőségeinek kiaknázása is elkerülhetetlen életünk során, s tulajdonképpen mindkettőt meg kell, hogy tanuljuk. Nem könnyű, de ami ebben segít, az a kitartás és az akarat, amelyeket szintén folyamatosan tréning alatt kell tartanunk. Sosem szabad feladnunk a céljainkat, az álmainkat, vagy ahogyan elhangzott: NE álljunk meg addig, amíg meg nem találjuk azt a hivatást, ami igazán a miénk!

Az előadás végén egy inspiráló videót is megtekinthettünk, Steve Jobs 2005-ben a Stanford University diplomaosztó ünnepségén elhangzott beszédét, amely azt hiszem, tökéletes befejezése volt a beszélgetésünknek. Az üzenet megfogalmazódott bennem is: Bárki bármit mondjon, különleges vagy és ezért nem engedheted meg magadnak, hogy ne érd el az álmaidat! Tartozol vele a világnak, s legfőképp: Magadnak.

Gönczi Petra

Nincsenek hozzászólások;