Effemine Blog

2011. március 5-én rendezték meg első alkalommal az egyenlő díjazás európai napját (Equal Pay Day), amely a nemek közötti bérszakadék tényét igyekszik tudatosítani. Az Európai Unióban a nők életük során a munkájukért átlagosan 17,5%-kal alacsonyabb díjazásban részesülnek, mint a férfiak (a magyar adat is közel azonos ezzel – A munkavállalók és a munkáltatók interneten elérhetik a nők és a férfiak közötti bérszakadék kalkulátorát, mely szemlélteti a bérszakadékot) . Ez a nap szimbolizálja azt, hogy a nőknek 2011-ben hány további napot kell ledolgozniuk ahhoz, hogy a jövedelmük elérje azt az összeget, amelyet a férfiak 2010-ben megkerestek. Főként a nyugdíjba vonuláskor érezhetőek az egyenlőtlenség hatásai, hiszen az alacsonyabb bér alacsonyabb nyugdíjt eredményez, így a nőknél magasabb a szegénységi kockázat is.

Bár az „egyenlő munkáért egyenlő bért” az EU egyik fő alapelve, melyet már a Római Szerződésben is rögzítettek, a munkaerőpiacon továbbra is egyenlőtlenségek tapasztalhatók. (A 2008-as adatok szerint ennek mértéke 5% (Olaszország) és 30% (Észtország) között mozog.) Az Európai Bizottság elkötelezte magát a nemek közötti bérszakadék felszámolása mellett, és 2010 szeptemberében egy átfogó stratégiát adott ki a nemek közötti egyenlőségről, e mellett pedig számos tagállam intenzív kampányba is kezdett szociális partnerekkel együttműködve. (Nemzeti Egyenlő Díjazás Napok: Spanyolországban február 22-én, Görögországban március 16-án, Németországban és Belgiumban március 25-én, Lengyelországban és Észtországban április 12-én, Ausztriában április 13-án, Franciaországban 15-én, Nagy-Britanniában pedig november 4-én.)

Az Európai Hallgatók Uniója (ESU, azaz European Students’ Union) is kreatív plakátokkal kívánja felhívni a problémára a figyelmet. A rövidfilmek sem hiányozhatnak természetesen a különböző kampányokból. Talán a legnagyobb hatású az egyik belga zenei videoklip átdolgozása, mely a kezdeti megrökönyödés után remélhetőleg a munkaadókat is gondolkodásra készteti, hogy milyennek (nem) szeretnék látni a jövő nagymamáit.

A legfrissebb elérhető adatok szerint 27%-kal kevesebb az átlagjövedelme azoknak a cégeknek, amelyek nők tulajdonában vannak, szemben a férfiak keze alatt működőkkel. Hogy mi van ennek hátterében? Állítólag a nők többségének kevesebb az önbizalma, ha üzletről van szó, miután hagyományosan ez nem az ő terepük.

Azok a nők, akik sikeressé váltak ebben a világban is és különböző cégek profitját vitték fel egészen a csillagokig, azt mondják, hogy épp az önbizalom a kulcs. El kell hinned, hogy te épp úgy el tudsz vezetni egy céget, mint bármelyik férfi. Attól, hogy mások alacsonyabb elvárásoknak akarnak megfeleltetni (mert lássuk be: nőből vagy), ez nem azt jelenti, hogy neked ezeket a határokat kell betartani.

Az említett 27% az amerikai viszonyokat mutatja, ám hasonló terepszemléket Európában is tartanak. Az Unióban a női munkaerő körülbelül 8%-a vállalkozó, a férfiak esetében ez az arány 16%. A legfrissebb adatok szerint pedig a férfiak háromszor nagyobb eséllyel válnak saját alkalmazottakat is foglalkoztató, önálló vállalkozóvá.

Nos, a változtatás jegyében az EU létrehozott egy női vállalkozásokat támogató európai hálózatot, amelynek 30 európai országban vannak tagjai, akik tanácsadással, támogatással, tájékoztatással és kapcsolatokkal segítik a női vállalkozókat profiljuk kialakításában és vállalkozásuk kiterjesztésében.

Itt aztán egy egészen új dimenzió is beoson a képbe, amit sajnos nem tudunk mellőzni. Szintén felmérésekkel mutatták ki, hogy például az otthoni feladatok megosztása még nagyon egyenlőtlen, emiatt a nők számára nehezebb a karrierépítés. Számokban: az EU-ban a kisgyermekes nőknek mindössze 65%-a, míg a férfiak 91%-a dolgozik.

Ajjaj. Nehéz a helyzet. Már megint ez a család-karrier dolog, igaz? Soha meg nem szűnő napirendi pont, amely immár a nemzetközi business világának is egy sarkalatos pontja lett. Persze nem meglepő a szituáció. Gondoljunk csak arra, hogy hány nőt neveznek ki vezető pozícióba: nem sokat. Ezek után nem borzongtam bele abba a hírbe sem, miszerint a cégalapítók névsorát sem gazdagítják olyan nagy mértékben.

Ám azt hiszem, fontos lenne előhúzni az amerikaiak zsebéből azt a jól bevált mentalitást, ami már oly sokszor kihúzta őket a bajból. Arról a hozzáállásról beszélek, amely bár lássuk be, talán nem mindig mutatja a realitást, de azt mondatja velük: meg tudom csinálni!. Elhiszik, hogy amit kitaláltak, az bizony egy jó dolog, szükség van rá és ha igazán hisznek benne, megvalósul előbb vagy utóbb.

Na most vegyük a mi mentalitásunkat. Szerintem első körben már attól megriadunk, hogy a cégbejegyzésre is várni kell. Mert bizony várni kell rá, ez így van. Ám ilyenkor kell elővenni azt a bizonyos félig teli poharat, ahelyett, hogy arra gondolnánk, már mennyi elfogyott belőle és még mindig nem tartunk ott, ahol kellene. Inkább ugorjunk le a közértbe még egy kis borért, nem fáradság az a néhány lépés! – mondanák az amerikaiak.

Azt mondom tehát, hogy bár igenis őrizzük meg európaiságunkat annak minden értékével együtt, egészítsük ki mindezt egy kis amerikai pozitív gondolkodással. Higgyünk benne, hogy a határok mindig átléphetők, és bár olykor meginoghat az a magassarkú, jegyezzük meg (Hogy az immár minden idők talán legkedveltebb amerikai elnökétől idézzek): Yes, we can!

Gönczi Petra