Effemine Blog

Gyakran tesszük fel életünk során azokat a bizonyos kérdéseket: ki is vagyok én, mit akarok elérni az életben, hogyan akarom megvalósítani álmaimat, mit vagyok hajlandó feláldozni céljaimért? Ezek és sok hasonló kérdőjel miatt hívtuk meg az Effemine berkeibe Pálfay Erzsébet karriertanácsadót. A téma elsősorban a munkába állás volt, de beszélgettünk minden olyan akadályról is, ami fiatal felnőttként elénk kerülhet, akár gyakornokként, akár friss alkalmazottként erősítjük egy-egy cég, vállalkozás vagy iroda csapatát.

Elmondhatom, hogy a beszélgetés nagyon meghittre és bensőségesre sikeredett, hiszen személyre szabottan is iránymutatást kaphattunk jövőnket illetően, amire – talán ez nem meglepetés- minden előzetes kalkuláció és elvárások ellenére sincs kifejezett recept. Talán nem én vagyok az egyetlen, akit egyik nap még űrhajósként, a másik nap már diplomataként ér a reggel. A bizonytalanság érzése más-más formában, de sokunkat érint; vajon mi is az a dolog, amiért megteremtődtünk, mi is az, amit egy életen át boldogan, ugyanazzal a kezdő lelkesedéssel hivatásunkként űzhetnénk? Mert a lényeg, hogy megtaláljuk azt az ajtót, amelyen belépve, majd álmaink útjára léphetünk.

Sok Effemine tag már rendelkezik valamilyen szakmai tapasztalattal, s ők a tréning során az ezekkel kapcsolatos negatív, illetve pozitív élményeikről is meséltek. Az Erzsébettel való beszélgetés rávilágított arra, hogy az „ahány ház, annyi szokás” mondás a munkahelyek esetében is teljesen megállja a helyét.  Így például nem szabad elhamarkodottan elítélnünk egy –egy rosszabb tapasztalat után a ’multikat’ vagy különböző piaci tevékenységekkel foglalkozó irodákat, bankokat.

A beszélgetés témái között felmerült a work – life balance kényes kérdése is. Nagy dilemmát okoz ugyanis az ambiciózus nőknek, hogy hogyan is érjék el az áhított egyensúlyt a munka és a magánélet egymásnak feszülő világa között úgy, hogy egyiket se kelljen a másik oltárán feláldozni.  Nos ez természetesen egyedül rajtunk, a mi hozzáállásunkon múlik, hogy a megfelelő harmóniát kialakítsuk a két szféra között. Ehhez tudni kell nemet mondani, ha kell akár továbbállni, tudni kell jól helyezkedni, törekedve a jó kapcsolatok kialakítására.

Úgy érzem a beszélgetés elérte célját, s a hallottak mentén elindulva a jövőben talán könnyebben teremthetünk majd kapcsolatokat, oldhatjuk az esetlegesen felbukkanó konfliktus helyzeteket és tudatosabban építhetjük karrierünket.

Kocsis Ágnes

Legutóbbi tréningünk a Budapest Bank és a Peerformance jóvoltából az önismeret témája körül forgott. Az előadás első felében arról beszélgettünk Varga Gabriella pszichológusnővel, hogy mit jelent és miért fontos „önmagunknak lenni”. Íme, a válasz: Az emberek többsége valószínűleg már kitöltött élete során legalább egy önismereti tesztet. Nem is csoda, hiszen mindenkit hajt a kíváncsiság, szembesülni szeretnénk saját énünkkel. Önmagunk ismerete magabiztossá, határozottá tesz minket. Ezért az önismeret fontos szerepet játszik abban, hogy mennyire tudunk érvényesülni életünk során.

A nap legtanulságosabb része talán az volt, amikor tulajdonságaink alapján kategóriákba kellett sorolnunk magunkat. Mindnyájan négy fő szín közül választhattuk ki a hozzánk leginkább passzolót, majd összeírtuk a ránk jellemző pozitív és negatív tulajdonságokat. A csoportok: kék, piros, zöld és sárga voltak, azaz szabálytisztelő, domináns, kitartó és vezető.

Miután kiveséztük, hogy ki miért sorolta magát a pirosakhoz, kékekhez, sárgákhoz vagy zöldekhez, megkaptuk az előző nap kitöltött tesztjeink eredményét, amelyekből kiderült, hogy melyik személyiség-csoportba/csoportokba tartozunk valójában, valamint milyen a természetes és a felvett, vagyis mások előtti viselkedésünk. Saját eredményei mindenkit megleptek.

Tulajdonképpen, hétköznapi dolognak számít az, hogy valakit rosszul ítélünk meg, mert –akár tudatosan akár tudattalanul-, de másként viselkedik idegen társaságban. Egyikünk sem gondolta volna azonban, hogy neki is van felvett viselkedése, vagy, hogy a valóságtól eltérő önképet alakított ki magáról.

Ezen a napon azonban megtanultuk, hogy igazából nem az a fontos, hogy ki mennyire domináns, szabálykövető vagy éppen kitartó, a lényeg az, hogy tisztában legyünk saját jellemvonásainkkal, határainkkal, megtanuljuk helyesen kezelni őket, és ezek alapján találjuk meg a helyünket mások között. Márai Sándor írja: „A világ megismerése érdekes, hasznos, gyönyörködtető, félelmes vagy tanulságos; önmagunk megismerése a legnagyobb utazás, a legfélelmesebb felfedezés, a legtanulságosabb találkozás.”

Azt hiszem, a fenti sorok jól összefoglalják a tréninggel kapcsolatos élményeinket. Az önmagunkkal való „találkozás” élménye olykor ijesztő vagy megdöbbentő lehet, ugyanakkor nagyon tanulságos. Végül egy vegyes érzelmekkel teli, de összességében jó hangulatú napot zártunk le és olyan következtetésekre juthattunk saját viselkedésünkkel kapcsolatban, amelyek később az élet minden területén hasznunkra válhatnak.

Szabó Zsófia

Ismerős valakinek Nancy Chodorow neve? Vagy kérdezzem inkább, hogy hallott-e már valaki a feminizmusról? Tüzetesen bevallom, miután korábban nem foglalkoztam a feminizmus kutatásával, számomra nem volt ismerős a név. Aztán hála a felsőoktatás egyre táguló lehetőségeinek, kezembe került az említett hölgy magyar nyelven is elérhető tanulmánya, s láss csodát, belevetettem magam a feminizmus és a pszichoanalitikus elmélet mélyen fortyogó bugyraiba. Mert hogy mélyen vannak. Nagyon mélyen.

Nancy Chodorow, aki a téma ma is élő jeles és elismert kutatója, olyan érdekes információkkal szolgál, amelyek nem csak hölgyek érdeklődését kelthetik fel. A tanulmánynak azon pontján akadt meg a szemem, amely a női és férfi identitást taglalja, s egyúttal leszögezi, hogy míg a lányok és a nők „léteznek”, a fiúk és férfiak „tesznek”, tehát a női identitás előírt, a férfi identitás „szerzett”.

Valahogy úgy néz ki ez a dolog, hogy a lányok már a születésük pillanatától elkezdhetik megélni a női identitásukat azzal, hogy azonosulnak az édesanyjukkal. A fiúknál azonban ez a történet csak később veszi kezdetét, méghozzá akkor, amikor rádöbbennek a különbségre, miszerint ők bizony nem olyanok, mint a drága mama.

A fiúk ezáltal igen nehéz helyzetben vannak. Számukra egy sor olyan férfi feladat marad sokáig ismeretlen mi több tökéletesen értelmetlen, amely lehetővé tenné, hogy azonosuljanak azzal a szereppel, amely később felnőtt korukban rájuk vár. Illetőleg megkezdjék az azzal való azonosulást.

Ebből származik a tény, hogy a lányok szocializációja viszonylag folytonos és bukkanómentes (egy bizonyos szakaszig), míg a fiúké kevésbé. (Ez persze differenciálódhat a társadalom jellegétől függően.). Ám mielőtt egyoldalú következtetésre jutnánk, célszerű elmondani, hogy ez együtt jár azzal is, hogy a lányok sorsa előre elrendeltté válik. A férfiak azonban megválaszthatják saját sorsukat, s mindjárt kiderül, hogy bár korábban komolyabb nehézségekkel kerültek szembe, ez a világ valahol mindig megadja a kárpótlást.

Az a nagy helyzet ugyanis, hogy (engedtessék meg, hogy most elsősorban a nyugati társadalmakat hozzuk szóba, ahogyan azt a jeles kutató is tette) a világ ezen az oldalán faramuci dolgok történnek, ami a nővé válást illeti. A világ, amelybe a lány beleszületik, abszolút előnyösnek tűnik számára, s megkezdődik a női identitás kialakítása. A lánynak „engedik”, hogy lány legyen, még az iskolában is, ahol a szorgalom és az ügyesség mindig kifizetődik. Ám a társadalomba történő valós kilépéssel hamar kiderül, hogy a legfontosabb privilégium nem az anyaság elérése. A nő kénytelen rádöbbenni, hogy a férfias jegyek az uralkodóak, mi több, „nem a nők a világ urai, hanem a férfiak”, mondja Beauvoir.

Chodorow idézi Horneyt is, aki szerint ez a fejlődésmenet az úgynevezett „menekülés a nőiség elől”. Ez nem jelent mást mint, hogy egy ellentmondásos kép és társadalom tárul a szemünk elé. Ez a társadalom (s újra engedtessék meg nekem, hogy a hitelesség kedvéért egy másik kutatótól idézzek, ezúttal Margaret Meadtől) „látszólag szélesre tárta a kaput a nő előtt, de útját a siker felé megnehezíti azon a címen, hogy árt vele saját házassági esélyeinek és a férfinak, aki mellett együtt halad az életben.”.

E bejegyzés célja csupán az, hogy abszolút laikusként megismertessem az Olvasót e szakterület egy nagyon apró szeletével, s elgondolkoztassam azokat, akik szeretnek elmerengeni ennek a világnak mindenféle furcsaságáról. Ám egy kérdésem maradt, amire remélem, idővel mind megtaláljuk a saját válaszunkat: Vajon a világ tesz minket furcsává vagy mi tesszük ilyen különössé a világot?

Gönczi Petra

Sok nő járta már meg azt a bizonyos ranglétrát. Sokan elmondták már milyen ott lenni a csúcson és milyen rálépni az első lépcsőfokra. És sokan próbálnak tanácsot adni az utánuk érkezőknek azért, hogy valaki végre megtanulja: másképp is lehet.

Annak idején minden kislánynak azt ígérték, hogy bármit megtehet majd, amit csak szeretne és mindent meg fog kapni, ha igazán akarja. Ez egyike azon kegyes hazugságoknak, amik elhitetik a nőkkel már egész fiatalon, hogy nélkülük bizony megállna forogni a Föld.

Sokan hiszik, hogy folyton jónak és helyesnek kell lenniük. Hiszen mindenütt a teljesítmény számít, és nehéz végiggondolni a dolgokat, ha az ember már napok óta túlórázik és semmi más nem pereg le a szeme előtt, csakis a kávészemek. A business világában tapasztalt nők szerint, előbb-utóbb mind rájövünk, hogy nincs értelme egyedül elvégezni az összes feladatot. Nemcsak a végkimerülés miatt, hanem, mert bizony gyakran másoknak is vannak jó ötleteik, na meg lássuk be: ki akarna együtt dolgozni Miss Mindentudóval?

Nem kell azt hinnünk, hogy minden csak akkor megy jól, ha mi csináljuk. Minden ember megtanulja, hogy az élet szerves részét képezi a hibák elkövetése, méghozzá nem azért, hogy aztán keményen ítélkezzünk magunk felett, vagy ami néha még rosszabb: minket ítéljenek el mások. Hanem azért, hogy mind megtanuljuk, hogyan kell felállni és hogyan kell változtatni. Igaz ez akkor is, ha az irodában görnyedünk egy asztal felett. El kell fogadni, hogy együtt könnyebb, és ami még fontosabb: hagyni kell mindenkinek, hogy elkövesse a saját hibáit.

Amellett, hogy megtanuljuk, nem vagyunk egyedül és igenis nem szégyen segítséget kérni időnként, van még valami, ami segítségünkre lehet. Sokan elérhetetlen célokat és követelményeket állítanak maguknak és észre sem veszik, hogy minden realitás elúszott az életükből. Már a kezdetektől fogva csalódottak és nem értik, hogy mindez miért van. Észre sem veszik, hogy már eddig is mennyi mindent értek el, mert máris a térképet böngészik, keresve a legrövidebb utat, amelyik a következő lépcsőfokhoz vezet.

Le kell nyugodnunk időnként és átértékelni mindazt, ami már mögöttünk van és ami még előttünk. Néha változtatni kell a fókuszon, különben szép lassan kicsúszik alólunk a talaj és egyre csak azon gondolkozunk, hol rontottuk el. Hiszen nem kell mindent tudnunk, csakis azt, amit mi szükségesnek látunk. Gyakran nyikorog az a ranglétra, de ha egy kis időt szánunk a restaurálásra, minden rendben lesz.

S akárcsak egy megkopott létra, úgy időnként mi is javításra szorulunk. Az egyik legfontosabb dolog pedig, amit megtanulunk az életben az az, hogy elbukni emberi dolog. És nem az a gyenge, aki elesik, hanem az, aki nem tud felállni. Ezt a kislányok jól tudják már attól a pillanattól kezdve, hogy először elcsúsztak anyukájuk magas sarkújában.

Ám mire megkapjuk a saját cipőnket, már rég magunk mögött hagyjuk az első baleset fájdalmát, s rájövünk, hogy fel sem ér ahhoz, amit azóta megtapasztaltunk. És hát valljuk be: magasabbról nagyobbat lehet esni. Mégis épp ez az, ami tudatosítja mindenkiben, mire képesek a nők. Elvégre tűsarkakon nehezebb megmászni a csúcsot…

Gönczi Petra