Vigyázat, lebukásveszély! – Avagy mitől retteg az emberek 70%-a

Időnként előfordul olyan érzésed, hogy azt a jutalmat, megbecsülést, díjat nem is érdemelted ki, amit kaptál? Bármikor fény derülhet arra, hogy alkalmatlan vagy az adott feladatra, tulajdonképpen egy csaló vagy? Nem vagy egyedül: az emberek 70 százaléka az életében legalább egyszer érezte magát semmirekellő szélhámosnak, még olyanok is, mint Jodie Foster, aki attól tartott, hogy tévedésből ítélték neki az Oscar-díjat. Jodie mellett többek között Emma Watson, Meryl Streep, Natalie Portman, Kate Winslet, és a Facebook ügyvezetője, Sheryl Sandberg is érintett ebben a furcsa önbizalomhiányban, amelyet imposztor, vagyis szélhámos szindrómának neveztek el.

Natalie-Portman-Talks-Motherhood

“Úgy éreztem, hogy valami hiba történt, nem vagyok elég okos ahhoz, hogy a Harvardon tanuljak, és minden egyes alkalommal, amikor megszólaltam, azt gondoltam, be kell bizonyítanom, hogy nem csak egy buta színésznő vagyok.” – Natalie Portman

Először Paulina Clance és Suzanne Imes írt a jelenségről 1978-ban. Megfigyelték, hogy komoly teljesítményeket elérő nők folyamatosan alábecsülik a képességeiket, azt hiszik, sokkal többre vállalkoznak, mint amennyire valójában képesek. Ez azonban visszatartja őket attól, hogy bátran véleményt formáljanak, vagy a munkájukat értékesnek tartsák. Szerintük azért becsülik meg őket, mert sikeresen tévesztik meg a környezetüket, vagy éppen szerencsések voltak az adott helyzetben, esetleg a szépségük miatt jutottak előnyökhöz. Nagyon magasra teszik a lécet, perfekcionisták, az apróbb hibákat is végzetesként élik meg.

enhanced-32575-1452298202-1

Hogyan lehet ebből kitörni?

  • A munkába beleadott értékre koncentrálj, ne a tökéletes eredményre
  • Vállald fel a sikereidet, ne kicsinyítsd le azokat
  • Ne hasonlítgasd magadat másokhoz
  • Az érzések helyett a tényekre koncentrálj
  • Tudatosítsd az eredményeidet
  • Merj hibázni, hiszen csak az nem hibázik, aki nem dolgozik
  • Ismerd fel, hogy folyamatosan formálódsz, ahogy mindenki más is
  • Fogadd el a dicséreteket
  • A testtartásoddal is magabiztosságot fejezz ki

Végezetül pedig ne felejtsd el, hogy nem vagy egyedül – egy őszinte beszélgetés egy sikeres baráttal a jó tanácsai mellett abban is segíthet, hogy kiderül, mennyire csalókák tudnak lenni az ember önmagáról alkotott gondolatai, érzései.
Ha ezek után mégis visszaköszönne ez a fajta önbizalomhiány, fogadd el, de aztán lépj túl rajta. Ne hagyd, hogy a pillanatnyi érzéseid, kétségeid gátolják a boldogulásodat.

you-are-good-enough1

Szerző: Kerényi Noémi

About the author: Lippai Maja

Szólj hozzá!

Az email címed nem hozzuk nyilvánosságra.