Integrációs hétvége beszámoló egy új tagunk tollából

Egyesületünk első integrációs hétvégéjét rendezte meg november 5-6 között a Velencei-tónál. Ez egy nagyszerű lehetőség volt a régi és az új tagok számára is, hogy közösen egy új hagyományt teremtsenek a későbbi generációik részére.

A reggeli álmosság és jegyvásárlás nehézségeit magunk mögött hagyva nagy lelkesedéssel érkeztünk meg a szállásra, és vetettük bele magunkat a csapatépítő tréningekbe. A foglalkozásokat Mórocz Kata, ifjúsági tréner és az Effemine egykori elnöke tartotta, aki rengeteg hasznos és élvezetes feladatot hozott nekünk a hétvégére, illetve, aki segítette a csoportból igazi csapattá való alakulásunkat.

Elsősorban lehetőségünk volt hobbijaink, gondolataink, céljaink, vagyis önmagunk bemutatására, ezáltal sikerült csapattagjaink személyiségének is a megismerésére. Érdekes volt látni, hogy mennyi egyedi és különleges embert hozott össze az egyesület, akik mégis számos lényeges tulajdonságukban megegyeznek. Miután jobban megismertük egymást, és megtaláltuk a közös pontokat, elkezdtünk együttes erővel dolgozni a különböző feladatokon. Például hidat építettünk mérnöki hozzáértés nélkül, átkeltünk egy folyón úszó tudásunk mellőzésével, és nehéz folyamatmodelleket oldottunk meg a megérzéseinkre támaszkodva.
Nem ismertünk lehetetlent!

20161105_152149

Katának köszönhetően mindannyian megismerkedtünk Tuckman Csoportfejlődés modelljének szakaszaival, és megtudhattuk, hogy mi jelenleg melyikben tartunk, és ezáltal azt is láttuk, hogy mi vár ránk a későbbiekben. Ezen a napon először dolgozhattak együtt a frissen megalakult divíziók is. Első feladatként egy tojás életét kellett megóvnunk egy végzetes landolástól, amit igyekezett mindenki a legnagyobb szakértelemmel és esztétikával megoldani (több-kevesebb sikerrel ☺ ). Utolsó állomásként pedig a divíziók megtervezték saját zászlajukat is, amelyek segítségével, kézzelfoghatóan is szemügyre vehették, hogy milyen nagyszerű dolgok tudnak születni abból a munkából, amit közösen és nagy lelkesedéssel végeznek.

Másnap a korábbi pozitív élményekből és tanulságokból próbáltunk erőt meríteni, hogy a vasárnapra kitűzött feladatokra tudjunk koncentrálni, ami olykor nehézségeket okozott, ugyanis már mindenki a mentora nevét találgatta. Ám annak napvilágra kerüléséig még sok minden történt: saját bőrünkön tapasztalhattuk meg, hogy milyen fontos is a világos és közérthető kommunikáció, hogy milyen közléstípusú emberek vannak, és ami a legfontosabb, hogy milyen fontos is az asszertív kommunikáció. Ezek után, végre lehullt a lepel: a mentor-mentorált párok kihirdetésre kerültek. Én, személy szerint mindenki arcán őszinte örömöt láttam, és úgy érzem, hogy mindenki azt a személyt kapta, akitől a legtöbbet tudja kapni, ami persze fordított irányban is igaz.

IMG_2644

Végezetül fáradtan, de boldogan és megelégedve tért haza minden résztvevő. Még egy közös metrózásra is sor került, a járókelők legnagyobb örömére. Számomra egy felejthetetlen élmény volt és nagyon büszke és boldog vagyok, hogy egy ilyen csapat részese lehetek. Biztos vagyok benne, hogy ez még a kezdet, és rengeteg élmény és kihívás vár még ránk, amit közösen, csapatként fogunk megoldani.

“Egy olyan hegyet, mint például az Everest, nem úgy mászik meg az ember, hogy saját feje szerint lohol előre, vagy, hogy mindenáron verseng a bajtársaival. Lassan, gondosan, elővigyázatosan, önzetlen csapatmunkával lehet csak nagy hegyeket mászni. “

(James Ramsey Ullman)

Szerző: Kiss Kitti

20161106_162455

 

About the author: Lippai Maja

Szólj hozzá!

Az email címed nem hozzuk nyilvánosságra.