Én, mint brand: Vendégünk Rubint Réka volt

Végre megint átadhatom, amit nekem jelent”-kezdődött az „Én, mint brand” című előadásunk, ahol Rubint Réka volt vendégünk, és kijelenthetem: igen, sikerült is átadnia. Az a több mint 300 ember, akik részt vettek a november 15-ei rendezvényen, mind megérthette, hogy milyen sokat adhat a sport: nemcsak egészséget, éberséget és kitartást kaphatunk tőle, hanem hitet, válaszokat, megdöbbenést, kapcsolatokat… és még sorolhatnám tovább, ahogy Réka is tette, hiszen neki az egész életét jelenti a mozgás. Ennek köszönheti nemcsak a professzionális sikereit, de azt is, hogy megismerhette a férjét, és hogy a mindennapokban is megtartja a kitartását és hitét, bármilyen nehézséggel néz is szembe. Többek közt erről mesélt nekünk az előadása során.

Motiváció, humor, libabőr, lelkesedés… Ezeket a szavakat jegyzeteltem a füzetembe az előadás alatt, hogy át tudjam adni ebben a blogbejegyzésben, mit is éreztem, miközben előadónkat hallgattam. Ez nemcsak egy újabb történetmesélés volt arról, hogy hogyan épített fel valaki egy vállalatot. Sokkal többet kaphattunk Rékától, mint néhány praktikus tanácsot. Bemutatta, hogy tényleg lehetséges elérni az igazi sikert, amikor imádod a munkádat, a családodat mindennél jobban szereted, és minden napból a lehető legtöbbet hozod ki, az élet minden percét élvezed. Réka értéket teremtett az előadás folyamán, bár nem abban a szokványos tanító néni vagy professzor stílusban. Mi pedig értéket kaphattunk.

MOTIVÁCIÓT.
Bármelyikünk elérheti azt, amit Réka elért, hiszen ő is ugyanilyen volt a mi korunkban: csinos és szép akart lenni, küszködött a testnevelés órákon (igen, így van! Ha nem hiszed, járj utána!), reggel 7-től este 8-ig a kötelességeivel foglalkozott, aztán este még elment bulizni (ugye mondtam, hogy olyan volt, mint mi?!). És ha valaki hozzánk ennyire hasonlónak sikerülhetett, akkor nekünk miért ne menne? Sikeres vállalkozást szeretnél, a saját erődből, ahol olyan munkát végezhetsz, amire mindig is vágytál, és még mások javára is válhatsz? Réka létrehozta az Alakreformot, ami az ő víziójából jöhetett létre, azzal a misszióval, hogy másoknak is közvetíthesse azt az örömöt, amit a mozgás neki ad. Emellett gyerekeket nevel és a férjével is napról napra csak jobban szeretik egymást. Ha ezért nem éri meg dolgozni, akkor semmiért… Ahogy írtam: motiváció!
HUMOR.
Az előadás előtti Effemine-es találkozókon arra gondoltam: milyen jó lesz majd a Nagyelőadáson részt venni, ha már megszervezni is ekkora buli! Igazam lett, nagy élmény volt az este, mivel az előadó humorát és odaadását is bevetve beszélt, és ahogy az Alakreform edzések alkalmával szokta tenni, a beszélgetés után is velünk maradt néhány kép és kérdés erejéig, hogy a résztvevők semmilyen hiányérzettel ne távozzanak.
LIBABŐR.
Erről annak, aki ott volt és hallgatta Rékát, nem kell mesélnem. Aki pedig nem tudott eljönni, annak sajnos én nem tudom ugyanúgy átadni az érzést. De gondolj csak bele: hallgatsz egy előadást valakitől, akit addig élőben még sosem, csak a tévében és hirdetésekben láttál, és ahogy beszél, minden második mondatánál azt érzed: ez én vagyok. Vagy: ez én leszek! Vagy: ez én lehetnék. Már alig várod, hogy az előadás után felhúzd az edzőcipőd és futni indulj, pedig azelőtt már egy hónapja nem tudtad magad rávenni a mozgásra. Na, ezt hívom én inspirációnak!
LELKESEDÉS.
Ezt hagytam utoljára, de egyáltalán nem utolsó a sorban. Lelkesedés az élet, a sport, az emberek, a jótékonyság iránt. Az új ötletek megvalósítása iránt. Például? Réka az előadás sikerén felbuzdulva egy esetleges jövőbeni egyetemi torna (-sorozat?) megtartását is felvetette, és már aznap este elkezdtünk elmélkedni a megvalósításon is a többiekkel. Milyen csodás, ha valakinek ennyi energiája van, és azt így be is tudja fektetni az ötletei, a projektjei megvalósításába!
„ÉN, MINT BRAND”
Hogyan építhetjük be ezeket az elemeket a mindennapjainkba, hogy jókedvünket és energiánkat megtartva és hasznosítva hozzunk létre egy sikeres vállalkozást? Hogyan lehetek ÉN IS brand? Az Alakreform elsőszámú jellemzője, hogy mindenkinek Rubint Réka jut róla az eszébe. Ez azért van, mert Ő saját erejéből, csakis a tehetségére és ötleteire, elképzeléseire hagyatkozva alakította ki vállalkozását.
Az első, ami megjelent Réka életében, a hiányérzet volt, mivel a családalapítást követően a karrierje háttérbe szorult. Ez nem ismeretlen jelenség, sok nő életében van ilyen időszak. Réka nem érezte az edzéstartás nélkül jól magát a bőrében, ez a furcsa érzés mindig ott motoszkált benne. Amikor a helyszín meglelésekor rátalált a felismerés, hogy mi hiányzik az életéből, egyből megragadta a lehetőséget, és véges erőforrásból, de teljes egészében önerőből megszervezte az első tornát. Az elején csak pár embert tudott elérni, de a résztvevők száma hétről hétre gyarapodott. Ennek megfelelően a kitartás és a hit a két legfontosabb érték, amit egy vállalkozás építésébe közben meg kell tartanunk. Rómát sem egy nap alatt építették, ugyanúgy, ahogy egyetlen sikeres vállalkozást sem. Ha a nehéz kezdeten túllendülve is megtartjuk kitartásunkat, csak saját magunkon múlik, hogy mennyi idő alatt és milyen pályát futunk be vele. „Akinek saját vállalkozása van, annak 0-24-ben azon jár az agya”, állandóan jönnek az új ötletek, és csak a befektetett energián múlik, hogy azokból mennyit és hogyan valósítunk meg. Előttünk ma a social media és egyéb elektronikus platformok képében rengeteg lehetőség áll nyitva, csak saját kreativitásunk szabhat annak határt, hogy ezeket mennyire használjuk ki.
Az előadás előtt nem sokat tudtam Rubint Rékáról, az Alakreform indulásáról és sikerességéről, arról, hogy hogyan lehet meg egy nő életében minden a boldogsághoz. Reménykedve és lelkesen, de mégis egy kis szkepticizmussal a gondolataimban ültem be az előadásra. Kifelé viszont már nagy mosollyal az arcomon, inspirációval telve, egy követendő példát látva magam előtt jöttem. Réka után szabadon: soha senkiről ne alkoss véleményt, amíg meg nem ismered!

Ezennel bejegyzésem végéhez érkezünk, mivel most azonnal el kell indulnom edzeni… Ezúton is még egyszer nagyon köszönjük Rubint Rékának, hogy eljött hozzánk a Corvinusra, hogy mesélt nekünk az életéről és sikereiről, és hogy feltöltött minket azalatt az idő alatt, amíg hallgathattuk!

Készítette: Munkácsi Kincső

About the author: ZitaOrdog

Szólj hozzá!

Az email címed nem hozzuk nyilvánosságra.